A World Snowboard Day az a nap, amikor a világ valamennyi országában, beleértve kis hazánkat is, a snowboard népszerűsítése érdekében mindenki deszkát csatol és kimegy a hegyoldalra csúszni, esetleg megnéz egy snowboardfilmet, vagy csak bulizik egyet a snowboardosokkal. Az idén 40 országban körülbelül 70 ezer fiatal csúszik le egyszerre ezen a napon.
December 19-én, vasárnap, a hódeszkások világnapján a mátraszentistváni sípark snowboardpikniket szervez látványos bemutatókkal, versennyel, ingyenes oktatással és snowboardteszttel. A frissen épített pályán, a Saint Pista Funparkban összegyűlnek a hazai snowboard szerelmesei, és a világ többi részén élő összes hódeszkással együtt hivatalosan is megnyitják a téli szezont.
„A rendezvényt egy snowboardpiknikhez hasonlítanám” – jegyezte meg Kőrösi Gergő, az eseménynek helyszínt adó sípark vezetője. „Aki eljön, az a részvételével tesz hozzá a rendezvényhez. Egy profi deszkás azzal segíthet, hogy tanítja a kezdőt, mi pedig ehhez költséget nem kímélve havat gyártunk. Ugyanakkor reméljük, az időjárás is mellénk áll majd. A lehetőségekhez képest a legjobb parkot szeretnénk kialakítani korlátokkal, bokszokkal és ugratóval.”
A kifogástalan hangulathoz elengedhetetlen a zene, amelyről profi DJ-k gondoskodnak. A sípark hüttéje kültéri sütögetéssel és teával, valamint forralt borral teszi kellemessé az összejövetelt. A rendezvényre érkeznek a legjobb hazai riderek, többek között Liptay Dávid és Takács Bazsi is.
Bóka János: Magyar Péter és a Tisza Párt programját Brüsszelben írják
