A főügyész miatt eshet szét a szlovák koalíció?

A szlovák kormánykoalícióból való kilépéssel fenyegetőzik Bugár Béla, ha partnerei nem hagyják abba pártja, a Híd elleni támadásokat.

MNO
2010. 12. 10. 8:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ha mindez tovább folytatódik, nem lesz miért a koalícióban maradnunk” – jelentette ki Bugár, a Híd elnöke a Sme című szlovák liberális lap pénteki kiadásának nyilatkozva. A magyar politikus Zoltán Horváthnak, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) parlamenti képviselőjének nyilatkozatára reagált, miszerint a Híd idézte elő a jelenlegi koalíciós válságot, mert a főügyészválasztásnál néhány képviselője az ellenzéki jelöltre szavazott. Horváth pártja megbízottjaként egyike volt azoknak, akik a szavazatokat ellenőrizték. Bugár szerint a vád alaptalan.

Úgy véli: nem kizárt, hogy a koalícióban éppen azok keresik a leghangosabban a vétkeseket, akik maguk szavaztak az ellenzéki főügyészjelöltre. Az egyre inkább elmérgesedő viták miatt a koalíció kedden obstrukcióval megakadályozta az új főügyész megválasztását, s az ügy megoldását tavaszra halasztotta. A korábbi szavazási körben ugyanis a koalíció néhány képviselője Dobroslav Trnka ellenzéki jelöltet támogatta Jozef Centés koalíciós jelölt ellenében. Ezt az bizonyítja, hogy Trnka több szavazatot kapott, mint ahány képviselője van az ellenzéknek.

A négy koalíciós párt – a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd – egymást vádolja a sikertelenség miatt. Vezetőik hétfőn abban állapodtak meg, hogy a közeljövőben megváltoztatják a törvényeket, hogy az eddigi titkos szavazások többsége a jövőben nyílt legyen. Az új főügyész megválasztására csak ezt követően kerítenek sort, várhatóan csak a tavaszi hónapokban.

Trnka szerdán bejelentette: a koalíció eljárását alkotmányellenesnek tartja, s állásfoglalást kér az alkotmánybíróságtól. A rendőrség is vizsgálatot kezdeményezett az ügyben, mivel néhány politikus úgy nyilatkozott, hogy a „félreszavazó” koalíciós honatyákat, akik kilétét homály fedi, feltehetően lefizették vagy megzsarolták. Helyi megfigyelők szerint nem kizárt, hogy ez kísérlet volt a kormány megbuktatására. Iveta Radicová miniszterelnök ugyanis korábban kijelentette: ha Trnkát újraválasztják, távozik hivatalából.

A főügyészválasztás kapcsán több régebbi vitás ügy is újra felmerült, a politikusok egymást vádolják hazugsággal. Robert Fico ellenzéki pártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) Daniel Lipsic belügyminiszter lemondását is követeli. A Sme egyik jegyzetében úgy látja: ha folytatódik a koalíciós vita, az akár a kormány bukását is eredményezheti.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.