A kisfiúnak leszakadt a fél arca

Csütörtökön monstre tárgyalási nappal kezdődött egy 2008-ban történt baleset felelősének és körülményeinek tisztázása a Somogy Megyei Bíróságon.

MNO
2010. 12. 16. 21:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy Segesden áthaladó teherautó leszakított egy tévékábelt, a kitépett tartója eltalálta a közelben játszó gyerekek egyikét és összekaszabolta az arcát. Az akkor tízéves kisfiúnak leszakadt a fél arca, szája felrepedt, fogai kipotyogtak. A rendőrségi vizsgálat akkor nem talált felelőst a balesetért és lezárta a vizsgálatot. Egy portálunkon megjelent cikk nyomán vették elő az ügyet, s a vizsgálatból vádemelés és bírósági ügy lett.

A tárgyalás első napján Duduka Attila bíró több mint húsz tanút hallgatott meg: a kábeltévét telepítő cég munkatársait, a teherautó vezetőjét, az E.ON munkatársait, a ház régi és jelenlegi lakóit, szomszédokat. A vádirat szerint azért történt a baleset, mert a légkábelek magassága nem érte el a szabványban előírt 5,5-6 métert, illetve a túloldalon álló villanyoszlopról közvetlenül – segédoszlop alkalmazása nélkül – vezették a házba.

A tanúkihallgatások során kiderült, hogy a kft. dolgozói csak az idősebb kollégáktól lesték el a munkafolyamatokat, erről képzést nem kaptak. A közút felett áthúzott vezeték magasságát pedig egy létrával mérték le. A munkájuk minőségét senki nem ellenőrizte. A baleset utáni napon az E.ON végezte el a vezetékek magasságának mérését. Volt olyan vezeték, amelyik alig három méter hatvan centire volt az út felett.

A tárgyalás március 8-án újabb tanúk és munkavédelmi, valamint villamossági szakértő meghallgatásával folytatódik.

(sonline.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.