Az MT Zrt. keddi közleményében kiemeli: a részpiaci üzleti célok összesítése után a nemzetközi iparági előrejelzésekkel összhangban 2011-ben a külföldi vendégéjszakák számának 3,4 százalékos, a belföldi vendégéjszakák számának 2,7 százalékos emelkedését várja. A társaság az egyes célországokat két kategóriába sorolta üzleti potenciál, trendek és utazási szokások szerint. Az egyik csoportba tartoznak azok az országok – például Ausztria, Franciaország, Németország, Románia, Egyesült Királyság, Olaszország –, ahonnan a turisták jellemzően egyénileg vagy nagy számban érkeznek. A közlemény szerint ezekben az országokban a lakossági kommunikáció kerül majd előtérbe.
Ezzel szemben azokban az országokban – például az Egyesült Államokban, Japánban, Kínában vagy Oroszországban –, ahonnan a turisták kevesebben és jellemzően szervezetten, azaz utazási irodákon keresztül érkeznek, célravezetőbb az utazásszervezők megnyerésére helyezni a hangsúlyt – áll a közleményben.
A Magyar Turizmus Zrt. hangsúlyozza: Magyarország egyedülálló geológiai adottságaira, a felszín alatti vízkincsre és az ehhez hitelesen kapcsolódó rekreációs turizmusra építve a globális keresleti trendeknek megfelelő, egy nemtől, kortól, nemzetiségtől független turisztikai márkapozíciót foglalhat el. Ez a pozíció a potenciális turisták mellett a konferenciaturizmus szakmai célközönsége számára is további vonzó döntési szempont – fűzi hozzá a társaság.
A közlemény szerint az MT Zrt. belföldi lakossági kommunikációja három területre koncentrál: központi stratégiai kampányokra, valamint központi és regionális programajánló kampányokra. A belföldi stratégiai kommunikáció azokat veszi célba, akiknek van utazásra fordítható megtakarításuk, de azt jellemzően külföldi utazásra vagy egyéb fogyasztási cikkekre költik. A belföldi útra forgalomélénkítő akciós ajánlatokkal, de hosszú távon az üdülési csekk vagy rekreációs kártya mellett stratégiai kampányokkal is „el lehet csábítani” ezeket az embereket.
A társaság az utazók általános és részletes tájékoztatásában egyaránt az internetre helyezi a hangsúlyt a turistának szóló Hungary.com, illetve Itthon.hu oldalakkal. A szakmai értékesítésösztönzéssel a Magyar Turizmus Zrt. a szakmai partnereken – tour operátorokon, utazási irodákon – keresztül a jellemzően csoportosan, illetve szervezetten utazókat kívánja Magyarország számára megnyerni vásárokon és a kiállításokon való megjelenéssel és szakmai partnerekkel együttműködve.
A zrt.-n belül korábban létrejött stratégiai partnerkapcsolatok irodát a társaság az új piacok feltárását követően bővíteni szeretné, ezért új szervezeti egység alakul ki, úgynevezett „bolygócsoport” néven az új piacokkal, új termékekkel, új partnerekkel kapcsolatos feladatok ellátására. A bolygócsoport egyik kiemelt feladata lesz a magyarországi filmforgatásban rejlő országpromóciós lehetőségek kiaknázása.
A magyarországi konferenciaturizmus forgalmának növelése is fontos célja 2011-ben az MT Zrt.-nek, a társaság a konferenciaturizmus forgalmát öt százalékkal szeretné növelni. A Magyar Turizmus Zrt. partnerszervezetekkel közösen egyedi feladatokat is ellát, 2011-ben ennek három kiemelt területe a légi marketing, a visegrádi országokkal való együttműködés, valamint Magyarország 2011 első félévi európai uniós elnöksége.
(MTI)
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!