Az adó- és zárjegyek az Állami Nyomda kezében maradnak

Az Állami Nyomda Nyrt. és Pénzjegynyomda Zrt. konzorciuma gyártja 2011-ben is az adó- és zárjegyeket a vám- és pénzügyőrség számára – közölte az Állami Nyomda a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.

MNO
2010. 12. 14. 13:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egy évre szóló szerződés becsült értéke nettó 1,81 milliárd forint. A konzorcium már tizenöt éve szállítja a jövedéki adó befizetését igazoló termékeket a pénzügyőrség számára. Korábbi közlés szerint az Állami Nyomda az idei év első kilenc hónapjában 12,61 milliárd forint árbevételt ért el, ami 29,9 százalékkal haladja meg a múlt év azonos időszaki adatot. A társaság nettó nyeresége 29,9 százalékkal, 493 millió forintra csökkent. A tavalyi, teljes évi árbevétel 14 milliárd forint, az adózott eredmény 1,1 milliárd forint volt. A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában kereskednek. A papírok kedden délelőtt 745 forintot értek, 9 forinttal többet, mint előző nap záráskor.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.