Elmondta, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől a kormányváltást követően 68 munkatárs távozott, és 93-an érkeztek a szervezethez. A távozók közül 24 munkáltatói felmondással, 15 saját döntés alapján hagyta el az ügynökséget, 29 munkatársat pedig más állami intézmény kért ki. Jelenleg 520-an dolgoznak az ügynökségnél. Petykó Zoltán hangsúlyozta: a személyi állományban tudatos cserét hajtottak végre a felsővezetői szinten, az elnökhelyettesi, a irányítóhatóság-vezetői, főosztályvezetői beosztásokban a kormány új támogatáspolitikájának végrehajtása érdekében.
Az NFÜ elnöke hangsúlyozta, hogy egyszerűbb, átláthatóbb, hatékonyabb forrásfelhasználást valósítanak meg a jövő év januárjában megjelenő új Széchenyi-terv-pályázatoknál. Nemzeti érdek a források hatékony felhasználása, ezt az NFÜ az előző vezetéstől örökölt projekteknél is szem előtt tartja, és küzd azért, hogy a szabálytalanságok miatt felfüggesztett kifizetések problémája megoldódjon. Példaként említette, hogy a Közlekedési operatív program egyik felfüggesztett kifizetését mégis folyósítja az unió.
A szervezeti változtatások között említette, hogy új főosztályt hoztak létre a közbeszerzések figyelemmel kísérésére. Emlékeztetett arra, hogy több uniós projektnél is gondot jeleztek a különböző ellenőrző hatóságok, köztük az EU is a közbeszerzésekkel kapcsolatban. A szabályos közbeszerzések érdekében hozott intézkedésről pedig kifejezetten elismerően nyilatkozott az unió – tette hozzá Petykó Zoltán.
Az NFÜ elnöke emlékeztetett arra, hogy nemrégiben az EU küldöttsége Budapesten elvégezte a 2007–2013. időszak éves felülvizsgálatát, és elégedettek voltak a helyzettel. Az operatív programok monitoringbizottságai – amelyekben az unió képviselteti magát – jóváhagyták a társadalmi vitára bocsátott 2011–2013. évek akcióterveit, amelyeket a kormány hamarosan megtárgyal. A háttérbeszélgetésen elhangzott, hogy a korábbi felsővezetők jelentős többletkifizetéseket kaptak távozásuk előtt, és a jelenlegi vezetői bérezések is jóval alatta maradnak a korábbi vezetők jövedelmeinél.
Petykó Zoltán kitért arra, hogy az Európai Unió regionális főigazgatója egy november 19-es keltezésű levélben jelezte aggodalmát a személycserékkel kapcsolatban. A levélre írásban válaszolt, azóta már személyesen is találkozott a főigazgatóval, és nem került szóba a személycsere, a változás.
(MTI)
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
