A számos feljelentéséről ismert Dan Tanasa sepsiszentgyörgyi lakos, illetve a maroshévízi Dr. Miron Cristea Kulturális Alapítvány, a Radio Ardealul és a Glasul Calimanilor Egyesület ez év elején a diszkriminációellenes tanácshoz fordult az ügyben, azt kifogásolva, hogy a zászló csak a magyar közösséget képviseli, és ez sérti a helyi románokat.
A CNCD a Román Akadémia heraldikai bizottságához és a művelődési minisztériumhoz fordult véleményezésért. Utóbbi válaszában közvetítette a Román Történelmi Múzeum álláspontját, amely szerint egy megye szimbólumáról hozott határozat politikai döntésnek minősül, egy zászló megalkotásakor pedig kizárólag csak a szakmai szabályoknak kell eleget tenni.
Ezt a véleményt is figyelembe véve a CNCD megállapította, hogy a helyi hatóságoknak joguk van önállóan dönteni az adott közösség jelképeiről, így a panasztevők által sérelmezett tanácsi határozat nem esik a diszkrimináció elleni kormányrendelet hatálya alá.
„A diszkriminációellenes tanács határozatát az azóta eltelt fellebbezési időszakban nem támadták meg, így a székely zászló továbbra is törvényes keretek között használható, és nyugodtan ki lehet tűzni a Hargita megyei közintézményekre” – jelentette ki a döntés kapcsán Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök.
(kronika.ro)
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
