Csak biztonsági tartalék kell Szerbiának

Szerbia februárban, miután jelenlegi hitelszerződése lejár, elővigyázatossági megállapodást köthet a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – közölte kedden a szerb pénzügyminiszter.

MNO
2010. 12. 14. 18:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az IMF-fel 2009-ben létrejött 2,9 milliárd eurós készenléti hitelmegállapodás februárban jár le. Belgrád eddig bő 1,5 milliárd eurót használt föl ebből. Diana Dragutinovic szerb pénzügyminiszter egy belgrádi fórumon annak a véleményének adott hangot, hogy ha Szerbia új megállapodást kötne a Nemzetközi Valutaalappal, akkor az elővigyázatossági lehetne. Ez azt jelentené, hogy az összeget nem venné fel, gyakorlatilag biztonsági tartalék lenne az országnak.

A szerb kormány november végén jutott megállapodásra az IMF-fel arról, hogy a jövő évi költségvetés hiánya nem fogja meghaladni a 4,1 százalékot GDP-arányosan. A parlamentnek december 15-ig el kellene fogadnia a jövő évi büdzsét, de a pénzügyminiszter kedden azt mondta, hogy erre egy nappal később kerül csak sor. Az idei deficitcél 4,8 százalékra növeléséről még májusban állapodott meg a szerb kormány és az IMF a görög pénzügyi válságra hivatkozva. Az eredeti hiánycél 4 százalék volt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.