Elszabadultak az indulatok Londonban + Képek

Összecsapások törtek ki Londonban csütörtök délután az egyetemi tandíjak felső határának tervezett emelése ellen tüntető diákok és rendőrök között.

MNO
2010. 12. 09. 18:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megtámadták Károly brit trónörökös autóját csütörtök este Londonban az angliai állami egyetemi tandíjak felső határának emelése ellen tüntető diákok.


A konzervatív-liberális brit kormánykoalíció az általános költségvetési megszorítások részeként az állami felsőoktatás támogatását is jelentősen lefaragja, és lehetővé akarja tenni, hogy az angliai állami egyetemek a jelenlegi 3290 fontról (egymillió forintról) kilencezer fontra (3 millió forintra) emeljék az éves tandíj felső határát.




A végszavazás előtti záróvita csütörtökön zajlott a londoni alsóházban, és a parlament épülete elé – rendőrségi becslések szerint – húszezer tiltakozó diák vonult. A tüntetés egész nap jórészt erőszakmentes volt, ám kora estére elszabadultak az indulatok, amikor a diákok megpróbálták áttörni a parlament épülete köré vont rendőrkordont.





Fotók: Reuters




Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.