„Ez továbbra is válságköltségvetés”

A litván parlament elfogadta a 2011. évi költségvetést. A kormány azt mondta, elengedhetetlenek a költségvetésben szereplő megszorítások annak érdekében, hogy a balti állam megvédje magát az eurózóna válságának hatásaitól.

MNO
2010. 12. 09. 16:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A költségvetés jövő évre tervezett GDP-arányos hiánya 5,8 százalék, az idén várható 8,1 százalékot követően. Litvánia az euró 2014-re tervezett bevezetése érdekében 2012-re 3 százalékra csökkentené költségvetési hiányát.

A litván miniszterelnök, Andrius Kubilius a szavazást követő sajtótájékoztatón elmondta, „ez továbbra is válságköltségvetés”, annak ellenére, hogy a balti állam elindult a mély gazdasági válságból kivezető úton. A bevételek felét költik majd társadalombiztosítási, nyugdíj-, jóléti-, és gyerekvállaláshoz köthető kiadásokra – tette hozzá.

A jobbközép kormánykoalíciónak sikerült leszavaznia az ellenzék által – a közalkalmazotti bércsökkentés ellen, illetve a nyugdíjak emelése mellett – benyújtott módosító indítványokat. A 141 fős törvényhozásból 73-an szavaztak a költségvetés elfogadása mellett, 56-an ellene, 7-en pedig tartózkodtak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.