F–5-ös vadászgépet ajánlott eladásra

Negyvenévi szabadságvesztést és kétmillió dolláros bírságot kaphat az a kaliforniai férfi, aki a nemzetközi szankciókat megsértve, Magyarország érintésével próbált meg öt pilótaruhát Iránba csempészni, és felajánlotta egy leselejtezett vadászgép eladását is – jelentette csütörtökön több amerikai lap.

MNO
2010. 12. 16. 16:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 36 éves Marc Knapp júliusban bukott le, mert az általa kínált hadfelszerelés és a vadászgépek után érdeklődő vásárlók szövetségi ügynököknek bizonyultak. A fegyvercsempész áprilisban Budapesten is járt, miután „iráni” ügyfelei kifogást emeltek az általa leszállított nyomáskiegyenlítős ruhák minőségével szemben, és itt kértek tőle találkozót. A megbeszélésen Knapp felajánlotta egy F–5-ös vadászgép eladását, amelyet szintén Magyarországon keresztül tervezett kicsempészni az iszlám köztársaságba. Őrizetbe vételéig a férfi egy F–14-esbe való katapultülést is eladott az „iráni” közvetítőnek.

Kínálatában szerepelt még kézi fémdetektor, mentőrádió és több, vadászpilóták számára készült kézikönyv is. Az utóbbi tételeket Oroszországnak szándékozott eladni, de a Moszkva ügynökeinek álcázott amerikai nyomozókkal lefolytatott egyeztetése után Knappot őrizetbe vették.

David C. Weiss delaware-i körzeti szövetségi ügyész köszönetet mondott a magyar hatóságoknak, különösen a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának az ügy felgöngyölítéséhez nyújtott segítségért.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.