Felsőzsolca: elbontották az összedőlt hidat

Elbontották Felsőzsolca határában vasárnapra a nyári árvízben összedőlt, a Kis-Sajó fölött átívelő, évek óta használaton kívüli közúti hidat, amely a jelenleg levonuló árhullámot visszaduzzasztotta. • Már 315 kilométeren védekeznek az áradó Körösökön

MNO
2010. 12. 12. 13:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Töttős Györgyi, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a híd mellett vasárnap délután megtartott sajtótájékoztatón azt mondta: a főigazgatóság kiemelten kezelte a híd elbontását, a hatósági engedélyeket ehhez szombaton szerezte meg, és vasárnapra a munkát be is fejezték. A munkagépek szombat este érkeztek meg Felsőzsolcára, Kolontárról csoportosították át azokat – tette hozzá. A hídtorzók eltüntetése után az áradó folyó vízszintje csökkent. A szóvivő kérdésre válaszolva elmondta: azért vált szükségessé ilyen hirtelen a valamikori átkelő romjainak elbontása, mert a helyzet most vált akuttá, azt ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy a munka mennyibe került.

Felsőzsolcán június elején pusztított az árvíz, több mint kétszáz ház dőlt össze, vált lakhatatlanná, ezek túlnyomó hányadát mára újjáépítették. Töttős Györgyi elmondta azt is: jelenleg az ország 15 megyéjében védekeznek az ár- és a belvíz ellen.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.