A két községen azért kellett időközi választást tartani, mert október 3-án szavazategyenlőség alakult ki az első két helyezett között. Köröstarcsán a választópolgárok 59 százalékának (1321 szavazat) részvétele mellett Smiri László Zoltán, a Fidesz és a Magosz közös jelöltje nyert 644 szavazattal. Őt Nagy László (MSZP) követte 589, míg a harmadik helyen a független Wagner Márton végzett 88 vokssal. Dombiratoson Bojczán Endre Péter (Fidesz) foglalhatja el a polgármesteri széket 166 szavazattal, míg legfőbb ellenfele, a független Boldog István Ferenc 163 voksot kapott. A további két, szintén független jelölt a két riválisnál lényegesen kevesebb támogatást ért el. A községben 423-an, a szavazók 81 százaléka vett részt a választáson.
Szocialista jelölt nyerte a vasárnapi időközi képviselőválasztást a Budapest XX. kerületének 12-es számú egyéni választókerületében. Kiss Irén, a helyi választási iroda vezetője az MTI-nek elmondta, a 19,5 százalékos részvétellel zajló választáson Csaszny Márton szocialista jelölt 461 szavazatot kapott, Takács Pálma, a Fidesz-KDNP jelöltje 365 szavazatot, míg Nagy Tibor LMP-s jelölt 56-ot.
(MTI)
Visszafoglalás – A lelkiismeret, mint a keresztény gondolkodás sarokköve + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!