„Fontos emlékezni a rosszra, és arra is, hogy kik harcoltak ellene”

A közép-európai népeknek az jelenti a gyógymódot az egymással ápolt kapcsolataikban, ha megértik egymás történetét – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden Budapesten a Terror Háza Múzeum alapítványa és a Mol Zrt. közös Petőfi-díjának átadásakor.

MNO
2010. 12. 14. 19:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elismerést Anne Applebaum egyesült államokbeli újságíró, történész vehette át a kommunizmus közép-európai történetének megírásáért. Az eseményen mások mellett megjelent Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

„Ösztönösen megtalálta”

Navracsics Tibor kiemelte: Anne Applebaum „ösztönösen megtalálta” azt, ami a régió népeit mozgatja, és így tárta fel a térség múltjának titkait. Munkássága ezen nemzetek barátságát szolgálja, de „a barátsághoz először el kell hinni, hogy barátok tudunk lenni”, és fel kell ismerni a közös múltat – hangsúlyozta.

A miniszterelnök-helyettes – aki a magyar kormány nevében gratulált a kitüntetéshez – arról is beszélt, hogy a barátság sokszor „kötelező volt” a szovjet blokkban, „holott tele voltunk a múltból hozott sérelmekkel”. Kivételként a lengyel–magyar barátságot említette Navracsics Tibor.

Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár beszédében rámutatott: 1990 óta kérdés a régióban, hogy „mire adatott a szabadság”. Amellett, hogy többek között szabad a munkaerő-áramlás, szabadon lehet publikálni és gondolkodni, „még mindig nem érzi mindenki magáénak a szabadságot” a régióban, mert nem tudják, „mi is az a múlt, amitől megszabadultunk”. Ehhez kellenek azok a szakemberek, akik leírják, mitől is szabadultak meg ezek az országok – jegyezte meg a díjazottat méltatva.

Újra kell gondolni

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója azt mondta: a kitüntetett megállapításával egyetért, miszerint „sok mindent újra kell gondolni a huszadik század történelméből”, így a második világháború és a kelet-közép-európai nemzetek történetét is. Véleménye szerint Anne Applebaum „a kelet-közép-európai nemzetek érzékeny pontjaira mutatott rá”, amikor a Gulagról szóló átfogó munkáján dolgozott. Ezekről a táborokról ugyanis nem készült fotó és film, a nyugati történelmi emlékezet pedig alig tartja számon ezeket. A szovjet megszállási zónában a hallgatás uralkodott a Gulagról, mert évtizedekig megszabták, miről lehet beszélni – magyarázta.

A közép-európai népek szabadságáért végzett tevékenységet elismerő, tízezer euróval, oklevéllel és egy Petőfi-mellszoborral járó díjat Hernádi Zsolt, a Mol Zrt. elnök-vezérigazgatója adta át. Anne Applebaum munkásságát levélben méltatta a díj tavalyi kitüntetettje, Tőkés László volt református püspök, az Európai Parlament alelnöke, illetve szóban köszöntötte a szintén tavaly kitüntetett Gabriel Andreescu fizikus, román emberjogi aktivista. Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet nevében férje méltatta a díjazottat.

Fontos emlékezni

Anne Applebaum a díjat megköszönve kiemelte: azért foglalkozik ezzel a korszakkal és térséggel, mert fontos emlékezni a rosszra, és arra is, hogy kik harcoltak ellene. Az a rezsim, amely irányította egykor Magyarországot is, valójában nem egyik napról a másikra vette át a hatalmat, hanem lépésről lépésre – hívta fel a figyelmet.

A díjazott arra a következtetésre jutott, hogy a kommunista hatalmak a polgári szervezeteket megakadályozták működésükben, miként azt is, hogy az emberek egyénileg szerveződjenek. Az állami kontroll kiterjesztésének kísérlete ma is megfigyelhető, ma is megtörténnek ezek a bűnök. Feladatunk, hogy gondoskodjunk róla: ez ne sikerüljön – hangoztatta a kitüntetett.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.