Idén januárban és februárban kismértékben, 2, illetve 0,3 százalékkal nőttek az árak, majd a következő négy hónapban 4,1, 5,7, illetve 0,6-0,6 százalékkal csökkentek az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Júliusban már 12,8 százalékkal nőttek az árak, majd szeptemberben és októberben egyformán 24,7 százalékra gyorsult az áremelkedés az egy évvel korábbiakhoz képest.
Az idén októberben a növényi termékek 37,1 százalékkal, míg az élő állatok és állati termékek 7,6 százalékkal drágultak a tavalyi év októberéhez hasonlítva. Január–októberben a növényi termékek ára 24,2 százalékkal nőtt, míg az élő állatok és állati termékek ára lényegében nem változott a KSH adatai szerint.
2010 októberében a gabonafélék termelői ára 45,7 százalékkal volt magasabb, mint 2009 azonos hónapjában. A búza felvásárlási ára április óta folyamatosan növekszik, októberben 50 300 forint volt tonnánként. Ezzel ellentétben a kukorica felvásárlási ára augusztus óta csökken, októberben 36 200 forint volt tonnánként. Az ipari növények termelői ára 16,6 százalékkal nőtt, ezen belül az olajnövények ára 30,1 százalékkal volt magasabb, mint 2009 októberében. A burgonya és a zöldségfélék termelői ára 56,7, illetve 10,7 százalékkal emelkedett.
A zöldségek árai eltérő irányba változtak: a zöldpaprika és a paradicsom ára jelentősen növekedett, ugyanakkor az ebben a hónapban jelentős súlyú csemegekukorica ára csökkent az előző év azonos időszakához képest. A gyümölcsök termelői ára októberben 74,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, elsősorban az alma magasabb ára miatt, de a szőlő ára is csaknem 50 százalékkal nőtt.
A vágóállatok termelői ára 2010 tizedik hónapjában 4,0 százalékkal volt magasabb a 2009. azonos időszakinál. A vágósertés ára 2,0 százalékkal csökkent, a vágómarháé és a vágóbaromfié 27,0, illetve 5,7 százalékkal nőtt. A vágómarha január óta folyamatosan drágul, októberben több mint 10 százalékkal drágult szeptemberhez képest, elsősorban a külföldi kereslet hatására.
2010 októberében az előző év azonos időszakához képest az állati termékek árai 16,5 százalékkal magasabbak voltak, ezen belül a tyúktojás ára 4,3 százalékkal csökkent, a tej ára viszont 21,7 százalékkal nőtt. 2010. január–októberben minden megfigyelt növényi termékcsoportban növekedtek az árak. A gabonafélék ára 25,2 százalékkal haladta meg a 2009. azonos időszakit. A gyümölcsöknél 47,4, a friss zöldségeknél 26,6 százalékos áremelkedés figyelhető meg.
Összességében nézve az eddigi hónapokban a zöldségek közül csak a sárgadinnye és az uborka ára nem érte el a tavalyi szintet, a paradicsomé és a petrezselyemgyökéré viszont jelentősen meghaladta azt. A vágóállatok termelői ára 3,6 százalékkal csökkent, ezen belül a vágósertés és a vágóbaromfi ára 8,3, illetve 0,6 százalékkal esett vissza, a vágómarháé 5,7 százalékkal növekedett. Az állati termékek ára 9,5 százalékkal emelkedett az előző év január–októberéhez képest.
(MTI)
A vihar egy kamiont is felborított az autópályán + videó
