A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) ellenőrei megállapították, hogy a megvizsgált tojásportétel – amelynek forgalmazója a Szűcs és Társa Kereskedelmi Bt., Zengővárkony – fehérjetartalma alacsony volt, zsírtartalmának több mint 80 százalékát pálmaolaj alkotta. A Tojásszövetség közlése szerint a magyar tojáspiacot az utóbbi hónapokban rendkívül nagy mennyiségű, olcsó beszerzési áron kínált lengyel tojás és tojástermék árasztotta el.
A tapasztalatok szerint az olcsón beszerzett tojás a fogyasztói árat nem befolyásolta – az szinte az egész év folyamán változatlan volt –, ugyanakkor az importárunál a tojás minőségének egyik fontos jellemzője, a frissesség legtöbbször megkérdőjelezhető.
A Tojásszövetség – a BTT-vel együtt – ezúton hívja fel a vásárlók figyelmét, ha megbízható minőségű tojást szeretnének vásárolni, ne csak a csomagoláson lévő tájékoztatást nézzék meg, hanem a tojásra bélyegzett, a termelés helyére utaló azonosító betűjelét – ez a második és a harmadik karakter – is. Vagyis azt, hogy szerepel-e a HU jelzés az árun – tartalmazza a közlemény. Földi Péter, a szövetség szaktanácsadója elmondta: a magyar tojáságazat éves termelési értéke 30 milliárd forint. A hazai tojásporforgalom 800-900 tonna évente. Ez mintegy 80 millió tojásnak felel meg.
Az étkezési tojástermelés Magyarországon az utóbbi években folyamatosan csökken. Az ország uniós csatlakozása óta – azaz hat év alatt – 3 milliárdról 2,4 milliárd darabra csökkent. Az importált mennyiség évente 250-300 millió.
A karácsonyi tojásárról a szaktanácsadó elmondta: a termelőknek fizetett árnál a megszokott szezonális őszi emelkedés elmaradt, húsvét óta 45 százalék volt az árcsökkenés, miközben a költségek – főként a takarmányár emelkedése miatt – 35 százalékkal nőttek. A kereskedelem viszont azonos szinten tartja a fogyasztói árat. Hiába szerzi be olcsón a tojást, a fogyasztói ár az akcióktól eltekintve magas. Így a karácsonyi, mintegy 25 százalékkal növekvő kereslet ellenére is, a fogyasztói ár várhatóan stabilan magas marad.
A hazai termelés tovább csökken, ha a beszállítói árak nem nőnek. Az EU Bizottság pedig éppen a napokban figyelmeztetett arra, hogy az unió tojáspiaca összeomolhat – mondta a szaktanácsadó.
(MTI)
Ezért szerencse, hogy Magyar Péter nincs döntéshozó pozícióban + videó
