Hat évet kapott az ittas sofőr – Saját fia is meghalt a balesetben

Hat év letöltendő börtönbüntetést kapott egy 38 éves domonyi férfi három ember halálát okozó ittas vezetés bűntette miatt csütörtökön a Budakörnyéki Bíróságon; az ítélet nem jogerős.

MNO
2010. 12. 16. 14:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ittas férfi jogosítvány és forgalmi nélkül okozott idén februárban balesetet a Pest megyei Bagon: autójával a megengedettnél lényegesen gyorsabban hajtva egy kanyarban lesodródott a havas, jeges útról. A nem megfelelő műszaki állapotú gépkocsi előbb egy villanyoszlopnak sodródott, majd a tetejére borulva két fa közé szorult.

Az összeroncsolódott autót polgárőrök találták meg, ők hívták a helyszínre a tűzoltókat, akik kivágták a sérült gépkocsivezetőt. A többieken a mentők már nem tudtak segíteni. A balesetet így csak az ittas sofőr élte túl, három utasa – köztük 18 éves fia – a helyszínen meghalt.

A bíró súlyosbító körülményként értékelte, hogy J. Imre nyolc éve már kapott ittas vezetésért 7 hónap, egy évre felfüggesztett fogházbüntetést, valamint azt, hogy a februári baleset idején a súlyos mértékhez közelítő alkoholos befolyásoltság alatt állt. Enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor a férfi őszinte vallomását, megbánását, valamint hogy a balesetben elhunytak maguk is hozzájárultak a szerencsétlenség kimeneteléhez azzal, hogy nem kötötték be magukat. A bíróság szakértőkre hivatkozva ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy a biztonsági öv használatával a három elhunyt közül ketten „reális eséllyel” túlélhették volna a balesetet.

A szakértők szerint a balesetben az autógumik állapota is szerepet játszott; ha nem kopott, nem különböző típusú, mintázatú és eltérő évszakokra gyártott abroncs lett volna a felniken, akkor megfelelő sebesség esetén az autóval be lehetett volna venni a kanyart. Ugyancsak szakértők bevonásával állapították meg azt, hogy a kocsit J. Imre vezette; a férfi ugyanis nem emlékezett erre, ám nem is zárta ki, hogy ő ült a volán mögött. A vallomásokból kiderült az is, hogy a négy férfi a baleset előtt kocsmáról kocsmára járt, és délelőtt óta lényegében folyamatosan ittasak voltak.

A bíróság a viszonylag enyhe büntetés kiszabásakor tekintettel volt arra is, hogy a férfinak négy kiskorú gyereke van, akiket el kellene tartania. (Ezért a bűntettért akár tíz év is adható.) A tárgyalásra bilincsben érkező férfi elismerte bűnösségét és a felelősségét is, ám védőjével együtt fellebbezett az ítélet ellen, így az nem jogerős. A vádlott tíz hónapja tartó előzetes letartóztatását a bíróság fenntartotta. A tárgyaláson a férfi hozzátartozói elmondták, azért kérik ők is a férfi szabadlábra helyezését, mert rossz körülmények között élnek, és még a tüzelőt sem tudják beszerezni.

A férfit a hat év börtönbüntetésen túl a bíróság kötelezte 860 ezer forint bűnügyi költség megtérítésére, négy évre eltiltotta a közügyektől és hat évre a gépkocsivezetéstől. Utóbbit a bírósági gyakorlat szerint a szabadulás idejétől számítják. A tárgyaláson elhangzott az is: J. Imre éppen a baleset másnapján kapta volna meg újra gépkocsivezetői jogosítványát.

A férfi az utolsó szó jogán megbánást tanúsított, és ahogy fogalmazott, ha tehetné, „visszacsinálná”, ami történt. Mint mondta, fia halála örökre megváltoztatta az életét, miként az is, hogy a büntetés idejére elveszíti négy másik gyermekét is.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Beluzsárné Belicza Andrea február 13-án, a tragédia után az MTI-nek egyebek mellett azt mondta: a baleset Bag belterületén, az M3-as autópálya felüljárója alatt történt, hajnali 2 óra körül. Az úton megcsúszó, majd felboruló – korábban a forgalomból már kivont – személyautót egy 38 éves domonyi férfi vezette; a balesetben egy 18, egy 31 és egy 47 éves férfi meghalt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.