Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülése után újságíróknak elmondta: a Fidesz kezdeményezte, hogy a hétfői napirendre vegyék fel és házszabálytól való eltéréssel tárgyalják meg a magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozatot.
A kormánypárt azt szeretné, hogy az Orbán Viktor, Kósa Lajos és Lázár János által jegyzett indítványt már hétfőn fogadja is el a Ház; az ehhez szükséges házszabálytól való eltérést az MSZP és az LMP nem támogatta, a Jobbik később alakítja ki álláspontját.
A jövő heti kétnapos parlamenti ülésen feszített munka vár a képviselőkre: hétfőn a szavazások hozzávetőleg öt órát vesznek igénybe, kedden a jövő évi költségvetés újra megnyitott részletes vitájára pedig nyolc órát szánnak.
Hétfőn lesz a zárószavazás egyebek közt a nyugdíjreform- és adósságcsökkentő alapról és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvényjavaslatról. Hétfőn döntenek a jövő évi költségvetést megalapozó „salátatörvényről” is.
Altorjai Anita elmondta azt is, hogy a házbizottság ülésén a Fidesz kérte, vegyék napirendre a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvénymódosítást. Ezzel az ajkai kistérség több részre osztódna, a Devecser környéki települések pedig önálló társulást alakíthatnának. A Fidesz azt is indítványozta, hogy tűzzék napirendre a sportról szóló törvény módosítását, amellyel a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) jogköreit szélesítenék.
A kormánypárt jelezte azt is, hogy Kósa Lajos benyújt egy, a villamos energiával kapcsolatos törvényjavaslatot, amelyben kedvezőbb helyzetbe hozná a távfűtéssel rendelkező nagyvárosok polgárait; kérik, ezzel is egészítsék ki a napirendet.
A sajtófőnök kitért arra is, hogy a kormány képviselője a házbizottság ülésén közölte: a kabinet december 15-ig benyújtja a tavaszi ülésszakra vonatkozó törvényalkotási tervét. A kormány jelezte, hogy jövő tavasszal az őszinél kevesebb törvényt tervez majd a parlamenttel megtárgyaltatni, tekintettel a magyar soros EU-elnökségre és az alkotmányozásra.
(MTI)
Meggyanúsították a Kunszentmártonnál árokba borult busz vezetőjét
