Homokzsákok, szivattyúk – nem kíméli a belvíz Szabolcsot

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 29 ezer hektár, azaz 290 négyzetkilométer a belvíz által elöntött terület nagysága – közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője vasárnap az MTI-vel.

MNO
2010. 12. 12. 11:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bodnár Gáspár igazgató tájékoztatása szerint a legsúlyosabb a helyzet továbbra is Felső-Szabolcsban, Tiszabercel és Beszterec környékén, valamint a Tisza-Túr, illetve a Túr-Szamos közötti területen, ahol változatlanul harmadfokú készültség keretében védekeznek. A többi belvízvédelmi szakaszon, nyolc körzetben másodfokú készenlét keretében igyekeznek elvezetni a vizet a földekről.

Az igazgatóság a szivattyútelepeit folyamatosan működteti, a gépek 24 óra alatt mintegy 3,5 millió köbméter vizet emelnek át a vízfolyásokba. Másodfokú védelmi készültséget tart területén a nyírségi és a felső-szabolcsi vízgazdálkodási társulat is, valamint 41 önkormányzat. Az utóbbi azt jelenti, hogy a 229 szabolcsi település csaknem 20 százalékán kénytelenek védekezni a belvíz ellen, mivel több száz lakóház is veszélyeztetett. A legmagasabb, harmadfokú a készültség Újfehértón és Mezőladányban.

A nyíregyházi vízügyi igazgatóság az érintett településekkel állandó kapcsolatot tart, mobil szivattyúkkal, homokzsákokkal, az éjjeli munkáknál pedig fáklyák biztosításával segíti a védekezést.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.