A szintén nagyon csalódott spanyol labdarúgó-szövetség egyáltalán nem zárkózott el a javaslat elől, és a két szövetségi elnök – Fernando Gomes és José Luis Astiazaran – már fel is vette a kapcsolatot egymással. Az UEFA forrása sem vetett el egy ilyen kezdeményezést, mondván, hogy sem a szabályzatok, sem az egyes államok statútumai nem tiltanak egy ilyen megoldást. De a meg nem nevezett forrás hangsúlyozta, hogy az érdekelteknek kell megtenniük az első lépést. Ha közös álláspontra jutottak, várják a kész lebonyolítási elképzelést – jelentette ki a portugál Lusa hírügynökségnek. Sőt a szövetség annyira nem tartja lehetetlennek ezt a lehetőséget, hogy hasonló példát hozott fel: a cseh és a szlovák bajnokság felelősei is hasonló terveket fontolgatnak, és tőlük is várják a részleteket.
A cikk szerzője azonban hozzátette, hogy véleménye szerint egyelőre nem valószínű az egyesített közös bajnokság, inkább valamilyen közös ibériai kupa megrendezésének van nagyobb esélye.
(Dn.sapo.pt – Portugália)
Ibériai bajnokságot terveznek
A portugál Diário de Notícias sportrovata több mint meglepő hírt jelentett be. Mivel 2018-ban a közös spanyol–portugál pályázatot megelőző Oroszország rendezheti a világbajnokságot, az alulmaradt portugál oldal B-tervként felvetette a közös ibériai bajnokság megszervezését.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!