Szombat reggel háromnegyed kilenckor – ugyan nem motorral – de azért megérkezett egy szép nagy fenyőfa és sok finomság a Hegyháti Alajos iskolába. Egy motoros baráti kör látogatott a gyerekekhez, méghozzá nem üres kézzel. Fenyőfát, szaloncukrot, süteményt, üdítőt, csokit vittek ajándékba. Pongrácz József a motorosok nevében elmondta, hogy szívesen jönnek, hogy örömet hozzanak a gyerekeknek. Legutóbb gyermeknapkor jártak itt, amikor motorozni vitték a diákokat, természetesen csak a falun belül.
Most a hideg miatt motorozásra nincs lehetőség, de reméljük, hogy nagy öröm lesz együtt díszíteni a karácsonyfát. Sajnos munkanap lévén csak kevesen tudtunk jönni, de többek nevében hoztuk az ajándékokat. Egy ismerős révén kerültünk kapcsolatba az intézménnyel, és szívesen jövünk, ha tudunk. Hol motorral, hol anélkül – magyarázta Pongipapa, a baráti kör tagja. Megemlítette még, hogy a baráti kör 12 tagján kívül még köszönet illeti a többi ismerőst is, akik hozzájárultak a gyerekek karácsonyához. A hatás természetesen nem maradt el. A kicsik és nagyok is boldogok voltak, hogy akasztgathatták a díszeket az örökzöld ágaira, miközben az ajándékba kapott csokit majszolgatták. Az ünnepet még varázslatosabbá tette, hogy a gyerekek énekszóval köszönték meg jótevőiknek az ajándékokat.
(kemma.hu)
McEnroe a tetőn csüng Wimbledonban, közben Fucsovics miatt ekézik
