EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
Az Európa-liga szerdai játéknapját még elkerülték a meglepetések, csütörtökön viszont már tomboltak a meghökkentő eredmények. A címvédő Atlético Madrid mellett olyan híres, európai nagycsapatok, mint a Juventus, az AEK Athén, a Sampdoria és a Getafe is búcsút intett a sorozatnak. A „matracosok” csak döntetlent tudtak kiharcolni Leverkusenben, ám a csoport másik találkozóján a görög Arisz 2-0-ra legyőzte a sokáig biztos Bajnokok Ligája-résztvevőnek számító Rosenborgot, ezzel megelőzte spanyol riválisát. Forlánék így már nem tarthattak a további 31 csapattal az egyenes kieséses szakaszba.
A hat döntetlent játszó Juventus kiesése már korábban borítékolható volt, miképpen a Sampdoriáé is. A genovaiak azonban még okoztak számunkra egy kis örömöt, B csapatuk ellen a Debrecen 2-0-ra nyerni tudott Kabát Péter duplájával. Így egyetlen csapat sem zárta pont nélkül a sorozat eme szakaszát.
A fent említett két olasz gárdához szerdán még csatlakozott a Palermo is, így már elképesztően magasra, háromra emelkedett a búcsúra kényszerülő itáliai együttesek száma. Egyedül a Napoli tudott bekerülni a legjobb 32-be, de a kékek is csak vér és veríték árán vívták ki a továbbjutást a 93. percben lőtt Cavani-góllal.
Visszatérve a csütörtökhöz, a Stuttgart folytatta remek Európa-liga-sorozatát, ötödik sikere alkalmával legyalulta a dán Odensét. Hihetetlen mélységekből jött fel a Lille is, amely ki-ki mérkőzést vívott a belga Genttel, s mivel győzött 3-0-ra, ott lehet a sorozat jövő évi folytatásán. Az AEK Athén már nem volt ennyire szerencsés, hazai pályán 3-0-ra elbukott a Zenit ellen (Huszti Szabolcs a 74. percben állt be), s mivel a nagy vetélytárs Anderlecht (Juhász végig játszott) 2-0-ra megverte a Hajdukot, a belga csapat jobb gólkülönbségének hála továbblépett. A szentpétervári alakulat pedig megőrizte hibátlan mérlegét.
Dzsudzsák Balázs a 91. percben állt be Afellay helyére a Metaliszt ellen ikszelő PSV-be, csapattársának ez volt a búcsúfellépése a szezonban, januártól már a Barcelonában kergeti a labdát.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!