Kolozsváron kihelyezett mesterképzés indul

Magyar nyelven hallgathatnak nemzetközi tanulmányokat azok az erdélyi magyar hallgatók, akik jelentkeznek a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) Kolozsváron meghirdetett, kihelyezett mesterképzésére.

MNO
2010. 12. 10. 15:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a BGF közötti oktatási-tudományos együttműködés eredményeként, a Magyar Akkreditációs Bizottság engedélyével, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával az első évfolyam 2011 februárjában kezdheti meg tanulmányait.

A mesterszakra jelentkező diákok a BGF hallgatóiként a Sapientia Egyetem kolozsvári helyszínén tanulnak, a levelező tagozatú képzésben mindkét intézmény magas elméleti háttérrel és diplomáciai gyakorlattal rendelkező oktatói közreműködnek – olvasható a közleményben. A képzésben 2011 februárjától 30 hallgató államilag támogatott, 20 fő költségtérítéses képzésben tanulhat.

A Budapesti Gazdasági Főiskola két éve folytatja Magyarországon nagy sikerrel a nemzetközi tanulmányok mesterképzést. A két évfolyamon Budapesten jelenleg több mint 200 hallgató tanul. „Fontosnak tartjuk, hogy a határon túli magyar fiatalok is olyan korszerű magyar nyelvű elméleti és gyakorlati képzésben részesüljenek, amelynek segítségével sikerrel állják meg helyüket a nemzetközi kapcsolatok terén” – nyilatkozta Sándorné dr. Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.