Lezsák: Anyagilag támogatni kell az egyházi médiát

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint az ország erkölcsileg szétzüllött, ennek ellensúlyozására anyagilag támogatni kell az egyházi médiát; a fideszes politikus, a Nemzeti Fórum elnöke szerdán a Katolikus egyház a médiában című rendezvényen arról is beszélt, hogy a szakembergárdára nagy hangsúlyt kell helyezni.

MNO
2010. 12. 16. 11:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lezsák Sándor a Nemzeti Fórum Kölcsey Köre konferencia-sorozatának budapesti eseményén azt mondta, hogy a Magyar Katolikus Rádiónál „elképesztően kevés pénzért dolgoznak”, ezért az ottani szakemberek rákényszerülnek arra, hogy máshol is dolgozzanak. Véleménye szerint a közszolgálati médiából is hiányoznak azok a műsorok, amelyek értékeket közvetítenek.

Juhász Judit, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese rámutatott: a hagyományos értékeket őrző sajtóorgánumoknak „rettentően nehéz” a helyzetük. Hozzátette: egy felmérés szerint egy évben 190 milliárd forintot költenek reklámokra a médiában, ebből a konzervatív sajtó mindössze 2,8 százalékkal részesedik. Szólt arról is, hogy felnőtt egy keresztény-konzervatív fiatal generáció, amely nívós munkát végez a katolikus sajtóban, ugyanakkor ők is megszenvedik a pénzhiányt.

Juhász Judit szólt arról, hogy rádiójuk január 15-én elhallgat a középhullámú frekvencián, azt követően URH-frekvencián adják műsoraikat. Közlése szerint a Médiatanács a tervek szerint rövidesen dönt majd arról a néhány frekvenciáról, amelyeken „még van esélyük adások szórására”. Mint elmondta: kedden megkötötték a megállapodást a Magyar Televízióval, amelynek értelmében műholdon keresztül lehet majd fogni a katolikus rádió adásait.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kommunikációs bizottságának elnöke arról beszélt, hogy az egyházi médiának egyetlen kötelessége van, az evangélium hatékony közvetítése. Elmondta, hogy Szegeden minden karácsonykor egy kis levéllel „megszólítják” a családokat. A püspök véleménye szerint a plébániák, lelkiségi mozgalmak lapjainak kiadása legtöbbször nem pénz, hanem hozzáállás kérdése.

A rendezvényen bevezetőt mondott Horváth Béla, a Kölcsey Kör vezetője, előadást tartott Rátkai Balázs, az Új Ember című hetilap, Czoborczy Bence, a Keresztény Élet című hetilap és Szám Katalin, a Képmás című magazin főszerkesztője.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.