A Sonline.hu értesülései szerint a siófoki vállalkozás azzal védekezik: már átcímkézve vették át a húsárut. A szakhatóságra ugyanakkor szerdán olyan névtelen bejelentés érkezett, miszerint éppen azokban a percekben történik az alig két éve működő kft.-nél a húsáru átcímkézése. Tóth Szabolcs megyei főállatorvos, a Somogy megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSZH) élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságának vezetője csütörtöki közleményében azt írja: névtelen telefonos bejelentés alapján tartottak ellenőrzést egy siófoki élelmiszer-nagykereskedelmi egységben. A telefonos bejelentő arról tájékoztatta a hatóságot, hogy az említett egységben éppen lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszerek átcímkézése zajlik. A kiérkező ellenőrök megállapították, hogy három élelmiszer tétel esetében, összesen mintegy 110 kiló mennyiségben felmerül az élelmiszerhamisítás gyanúja, ezért a rendőrség értesítése mellett, a gyanús tételeket azonnali hatállyal további intézkedésig a kerületi főállatorvos zárolta – áll a közleményben. Az egység működését a feltárt nyomonkövetési hiányosságok kijavításáig felfüggesztették.
Megtudtuk: mivel majd csak a rendőrségi nyomozás során derül ki, valójában ki követte el a bűncselekményt, a rossz minőségű élelmiszereket forgalmazó cégek internetes feketelistájára is csak utána lehet feltenni a vétkes nevét. A termékek némelyiken szerdán még látszott a szavatossági idő eredeti bélyegzése a műbélen, amit megpróbáltak eltüntetni, majd egy címkével felülragasztani.
Beke Ibolya százados, a Siófoki Rendőrkapitányság sajtószóvivője elmondta: arról kaptak bejelentést szerdán, hogy a hatósági állatorvos egy siófoki cég telephelyén élelmiszerek minőségmegőrzési idejének ellenőrzése során több hiányosságot is feltárt. A helyszíni ellenőrzést végző személyek által nem volt egyértelműen megállapítható a termékek minőségmegőrzési ideje – így Beke Ibolya. Ezért az ellenőrzött, gyanús termékek a helyszínen emberi fogyasztásra alkalmatlanná lettek nyilvánítva. A hibás-gyanús termékek zár alá vétele után több tanút meghallgattunk. A rendőrség rossz minőségű termék forgalomba hozatalának bűntette miatt büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen, mely során a szakhatóságokkal együttműködve kell megállapítanunk a termékek forgalomba hozatalának „útvonalát”, illetve a termékek emberi fogyasztásra való alkalmasságát, vagy éppen alkalmatlanságát.
(sonline.hu)
Magyar Péter megint ringbe szállt a valósággal, de az végül a baloldali politikus fölé kerekedett
