Egy, a matkói járaton ingázó panaszolta a Baon.hu szerkesztőségében, hogy a 6 óra 30 perckor induló 52-es buszon naponta fagyoskodnak az utasok. Kecskemétig fél óra a menetidő, egy merő szenvedés a mínuszos reggeleken. A városban közlekedő 2-es számú járaton ellenben elviselhetetlenül meleg van – jelezték mások.
Járműállományunk jelentős része fűthetetlen, vagy ha fűthető is, kevéssé hatékonyan, így az utasok nem sokat észlelnek belőle – közölte a rideg tényeket Hári Ernő, a Kunság Volán vezérigazgatója. „Prózai oka, hogy a régi Ikarusok konstrukciójukból adódóan nem fűthetők, nem megfelelő a szigetelésük, ráadásul a forgalomban való lépésben haladás és a gyakori megállások sem kedveznek a fűtésből képződő hőnek. Az 1980-as években gyártott járműveknél szakmapolitikailag nem is volt elvárás a helyi járatok fűthetősége, ez csak a ’90-es évek közepe óta előírás.”
(baon.hu)
Robert C. Castel: Ha zsidókról van szó, akkor mindent lehet
