Meggyanúsították Keller Lászlót

Gyanúsítottként hallgatta ki Keller László korábbi szocialista közpénzügyi államtitkárt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – értesült a Magyar Nemzet.

Dénes Zoltán
2010. 12. 10. 12:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megkeresésünkre Fazekas Géza, a nyomozó ügyészség szóvivője – név említése nélkül – arról számolt be, hogy november 30-án hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt hallgattak ki egy korábbi közpénzügyi államtitkárt. Mint mondta, az ügy 2004 végére nyúlik vissza, amikor is a vádhatóság megállapítása szerint a volt államtitkár – kihasználva pozícióját – vizsgálatot indított egy Somogy megyei vadászat ügyében. Akkor az ügyészség kénytelen volt felfüggeszteni a nyomozást, mivel az Országgyűlés nem szavazta meg a volt államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését, így nem lehetett őt kihallgatni.

Mindebből nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy a gyanúsított nem más, mint Keller László volt szocialista országgyűlési képviselő, Medgyessy Péter miniszterelnök kormányának közpénzügyi államtitkára. Információink szerint a főügyészség megállapította, hogy Keller László hivatali helyzetével visszaélve, a jogszerűség látszatát keltve, jogosulatlan adatgyűjtést folytatott, s az így megszerzett információkat politikai célokra használta fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.