Megkövette a szlovák miniszterelnök-helyettes Malina Hedviget

Megkövette Malina Hedviget, a magyar beszédéért négy éve Nyitrán megvert szlovákiai magyar diáklányt Rudolf Chmel, a szlovák kormány emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettese.

MNO
2010. 12. 08. 17:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy vélem, hogy ebben az esetben megsérült az igazságos bírósági eljáráshoz való joga, mert a politikusok idő előtt beavatkoztak az ügy kivizsgálásába, sőt befolyásolták azt, s ezzel megsértették emberi méltóságát – mutatott rá a miniszterelnök-helyettes abban a nyilatkozatában, amelyet az emberi jogok napja (december 10.) alkalmával tett közzé szerdán Pozsonyban.

„Az a tény, hogy több mint négy éven keresztül szó szerint kínozni engedtük, éppen az emberi jogok napján nagy felkiáltójelnek számít, s ezekért a sérelmekért szeretnék Záková-Malina Hedvigtől elnézést kérni” – jelentette ki Chmel.

Malina Hedviget négy éve, 2006. augusztus 25-én verték meg Nyitrán, az azóta családot alapított nő – férje neve után Záková – szerint azért, mert magyarul beszélt az utcán. Két támadóját nem találták meg, és a rendőrség hamis tanúzás miatt indított eljárást Hedvig ellen. Az eset megtörténte után nem sokkal, amikor a hatósági vizsgálat még le sem zárult, Robert Fico akkori szlovák kormányfő és Robert Kalinák akkori belügyminiszter nyilvánosan azt állította: bizonyítékaik vannak arra nézve, hogy Malina Hedvig hazudik, kitalálta a történetet, amivel befolyásolták az ügy további menetét.

Nyilatkozatában Chmel, a Híd magyar-szlovák polgári párt politikusa szükségesnek vélte a magyar kisebbség iránti előítéletek és sztereotípiák lebontását is. Leszögezte: „Szlovákiának nincs oka arra, hogy az emberi jogok terén Európa skanzenévé váljon, s nincs oka meghátrálni a nacionalisták, idegengyűlölők, rasszisták, neofasiszták és szélsőségesek elől.” Chmel szerint Szlovákia „modern és toleráns állam, amely meg akarja védeni, és meg fogja védeni az emberi jogokat”.

Pozsonyban szerdán mutatták be a Malina Hedvig ügyét feldolgozó könyvet, amelyet Vrabec Mária, az Új Szó című pozsonyi magyar napilap munkatársa írt. A Hedvig című könyv magyar és szlovák nyelvű változata egyaránt 3000 példányban került a szlovákiai könyvesboltokba. „A könyv jó esélyt nyújt arra, hogy a szlovák közvélemény megtudja az igazat” – jelentette ki a könyvbemutatón Malina Hedvig.

Egy közelmúltban nyilvánosságra hozott novemberi országos felmérés szerint a szlovákiai lakosság fele elégedetlen Malina Hedvig ügyének kivizsgálásával. Az ügy kivizsgálásával a megkérdezettek 21 százaléka elégedett, 29 százalékuk pedig azt állította, nem érdekli őket az ügy.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.