Nem élte túl a zuhanást a pilóta

Életét vesztette annak a Cessna típusú sportrepülőgépnek a pilótája, amely szerdán fél négy körül zuhant le a tököli repülőtértől nem messze; a baleset az első információkkal ellentétben nem le-, hanem felszállás közben, illetve kevéssel utána történt – közölte a rendőrség.

MNO
2010. 12. 08. 15:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a kétszemélyes kisgépben csak a pilóta tartózkodott, aki a balesetben életét vesztette. A rendőrség szakértők, illetve a légügyi hatóság bevonásával vizsgálatot indított.

Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője közölte, hogy egy Cessna-152 típusú, magyar lajstromban lévő gépről van szó, amelyet felszállás közben, eddig ismeretlen okból ért tragikus kimenetelű baleset. A Közlekedésbiztonsági Szervezet munkatársai a helyszínre tartanak, így bővebb információval csak később tudnak szolgálni – tette hozzá.

Az MTI más forrásból származó információi szerint a HA-LRM lajstromszámú kisgép valami miatt nem tudta sikeresen befejezni a felszállást, ezért zuhant le a tököli reptértől alig egy kilométerre, nehezen megközelíthető terepre. A gép szétroncsolódott, a pilóta holttestét a tűzoltók szabadították ki. Az üzemanyagtartályban állítólag 60 liternyi üzemanyag van még, de az nem robbant fel.

Az egyik angol nyelvű, repüléssel foglalkozó szakportál adatai szerint az amerikai gyártású Cessna 152-est 1977-től 1985-ig gyártották. A kétüléses repülőgépet 108 lóerős Lycoming motorral szerelték fel, végsebessége 200 kilométer óránként (108 csomó), tömege 513 kilogramm, szárnyfesztávolsága 10,2 méter, hatótávolsága 575 kilométer (310 tengeri mérföld). A típust elsősorban pilótaképzésre használják, de magánképként is népszerű. Az Egyesület Államokban és Franciaországban is gyártott kisgépből típustársával, a 150-essel együtt több mint 31 ezer készült 27 év alatt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.