Nem érdekli őket az új elnök személye

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) majdani új elnökének személye nem módosítja a Tőkés László által vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) pártalapítási szándékát – írta kedden a Krónika című napilap.

MNO
2010. 12. 14. 14:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kolozsváron megjelenő újság emlékeztet arra, hogy az RMDSZ február végén tartja Nagyváradon tisztújító kongresszusát, amelyen Markó Béla, a szövetség jelenlegi elnöke nem pályázik újabb mandátumra. Eddig Kelemen Hunor, az RMDSZ miniszteri mandátuma idejére felfüggesztett ügyvezető elnöke és Eckstein-Kovács Péter, Traian Basescu államfő kisebbségügyi tanácsadója jelentette be, hogy megpályázza az RMDSZ elnöki posztját.

Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: az RMDSZ új elnökének személye azért nem módosítja a nemzeti tanács pártalapítási terveit, mert szerinte a szövetség szervezeti szövetét rendkívül átitatta az a szemléletmód, miszerint a pénzt Bukaresttől várják, ahová azért küldik az embereiket, hogy jóban legyenek az aktuális főnökükkel, és nem azért, hogy törvényi jogrendszert alkudjanak ki.

Az EMNT erdélyi magyar néppártot akar bejegyeztetni 2011-ben, a tervek szerint ez a párt a Tőkés László által képviselt értékrendet fogja megjeleníteni. Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke üdvözölte az elnökváltást az RMDSZ élén, az erdélyi magyar társadalom demokratizálódási folyamatát sürgetve. A Krónika szerint „sokan” nem tartják kizártnak, hogy Frunda György szenátor és Borbély László környezetvédelmi miniszter is megpályázza az RMDSZ elnöki tisztségét, ennek ellenére Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke nem hiszi, hogy a két marosvásárhelyi politikus indulni fog a megmérettetésen.

Borbély László úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy egyelőre nem foglalkoztatja a kérdés. Az RMDSZ több prominens politikusa is bejelentette már, hogy Kelemen Hunort támogatja az elnöki székért folytatott küzdelemben – írta kedden a Szabadság című kolozsvári napilap. Az újság szerint Borboly Csaba, az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke elmondta: ők támogatják Kelement, aki éppen ennek a szervezetnek a tagja, és eddig az egyedüli székelyföldi jelölt.

Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke szerint is fontos, hogy a következő RMDSZ-elnök szintén székelyföldi legyen Domokos Géza és Markó Béla után. Kelemen megválasztását támogatja még Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő és Seres Dénes, a szövetség Szilágy megyei szervezetének elnöke.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.