A pénzügyi biztos 29 önkormányzati ingatlant hirdetett meg. Egy erdőterületet 50 ezerért is meg lehetett venni, a legdrágább pedig a községháza alsó szintje volt, ezt 18 millióért árulták. Az ingatlanok között volt üres építési telek, szolgálati lakás és szántó is. A megadott határidőig mindössze fél tucat érdeklődő akadt. Azt egyelőre nem tudni, hogy mely vagyontárgyak keltek el, de az biztos, hogy a remélt 90 milliós bevételnek mindössze töredéke jön össze. Azok az ingatlanok, amelyek iránt nem érdeklődtek, a hitelezők tulajdonába kerülnek.
Veres-Bocskay Katalin, a Vectigalis Zrt. pénzügyi biztosa a hírTV-nek elmondta: nagy valószínűséggel nem fognak tudni egyezséget kötni a hitelezőkkel, tehát bírósági vagyonmegosztásra kerül sor. A bíróságnak benyújtják azoknak az ingatlanoknak a listáját, amelyek forgalomképesek – amik most meg lettek hirdetve –, és majd a bíróság dönti el, hogy melyik ingatlan melyik hitelezőnek milyen arányban kerül át a tulajdonába.
A befolyt összegből az eljárás alatt beérkezett számlákat rendezik. Nemesvid akkor került bajba, amikor 2006-ban szennyvíz-beruházási programot kezdett. A 60 százalékban állami támogatással megvalósult, 928 milliós fejlesztés önrészéhez 150 millió forintos hitelt vett fel a település.
(hírTV)
Lezárták az Óbudai-szigetet
