Mint Zoltai közölte: Israel Meir Lau – Izrael volt főrabbija, aki jelenleg Tel-Aviv vezető főrabbija is – elfogadta a Mazsihisz meghívását, melynek keretében január 18-án beszédet mond a fővárosban, a Dohány utcai zsinagógánál a pesti gettó felszabadulásának 66. évfordulóján tartandó megemlékezésen. Az eseménynek külön hangsúlyt ad, hogy az intézményvezető Magyarország soros EU-elnökségének idején látogat az országba – tette hozzá.
Zoltai Gusztáv beszámolt arról, hogy Israel Meir Lau A zsidó élet törvényei című könyvének reprint kiadása alkalmából a tervek szerint január 17-én sajtótájékoztatót tartanak a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, a szerző részvételével; a könyv kiadási jogainak megszerzése jelenleg folyamatban van. Kitért arra is: szeretnék, ha a Jad Vasem Intézet elnökét fogadná Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök.
Az intézet elnöke meglátogatja majd a Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnáziumot, valamint a szintén a Mazsihisz által fenntartott kórházat és szociális otthont. Zoltai Gusztáv rámutatott: mostani megbeszélésükkor Israel Meir Lau Isten áldását kérte a Mazsihiszre, a magyarországi zsidóságra és az egész magyar népre, illetve külön megemlékezett azokról, akik a holokauszt idején zsidó embereket mentettek.
A csütörtöki, tel-avivi tárgyalás alkalmával tájékozódott a Mazsihisz tevékenységéről is, illetve Frölich Róbert főrabbi a magyarországi zsidóság vallási életéről adott számára tájékoztatást.
(MTI)
Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal támadta Ukrajnát
