Michel Platini, az UEFA elnöke budapesti látogatása második napját egy üzleti reggelivel kezdte, amelyen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is. A megbeszélésen jelen volt még Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, Berzi Sándor alelnök és Vági Márton főtitkár, illetve Theodore Theodoridis, az UEFA nemzeti szövetségek divízióigazgatója, valamint Imre Mátyás, az európai szövetség magyar munkatársa – áll az Mlsz.hu-n megjelent tudósításban.
A több mint egyórás, szívélyes hangulatú találkozón a felek áttekintették a magyar és a nemzetközi futball aktuális helyzetét, és megállapították, hogy a gazdasági válság ellenére a labdarúgás továbbra is prosperáló, fejlődő üzletág, népszerűsége világszerte folyamatosan nő.
Kiderült, hogy a magyar és a nemzetközi futball sok hasonló problémával küzd, amelyek mielőbbi megoldásra várnak. Ezzel kapcsolatban Michel Platini megbeszélte Orbán Viktorral, hogy melyek azok a problémák, amelyeket az Európai Unió segítsége nélkül nem lehet orvosolni, mert túlmutatnak a nemzeti és nemzetközi szövetségek hatáskörén, s Magyarország az EU soros elnökeként e kérdésekben (így például a fogadási csalások elleni harc, az utánpótláskorú játékosok védelme) januártól sokat tehet az előrelépés érdekében.
Csányi Sándor arról számolt be, hogy a miniszterelnök újra megígérte egy új, nemzeti stadion felépítését belátható időn belül a Puskás Ferenc Stadion helyén. Az MLSZ-elnök újságírói kérdés kapcsán jelezte: előbb készüljön el az új létesítmény Budapesten és Debrecenben is, és utána el lehet gondolkodni azon, hogy Magyarország kandidáljon-e nagyszabású eseményre.
Csányi Sándor arról beszélt, hogy ismertette az MLSZ irányvonalát Platinivel, kiváltképpen a tervezett utánpótlásprogramokat és az infrastruktúra-fejlesztést, amelyekre az UEFA-elnök ígérete alapján vélhetően új források állnak majd a tagszövetségek rendelkezésére a jövő tavaszi, párizsi kongresszust követően. Ez azért is fontos szerinte, mert 500 új pályát szeretne létesíteni az MLSZ az OLLÉ-program folytatásaként. Csányi az eddigi elnöki munkájával kapcsolatban azt mondta, 21 helyes előrelépésre nem számított a FIFA-világranglistán, de jó döntésnek tartja, hogy Erwin Koemant Egervári Sándor váltotta a szövetségi kapitányi poszton, és jó úton vannak a strukturális átalakítások tekintetében is.
„Nem lepett meg a FIFA döntése a 2018-as és 2022-es vb-helyszínekről – jelentette ki Platini. – Mindkét pályázat igen egyszerűen érvelt, az elmúlt 18 világbajnokság egyike sem volt még Kelet-Európában, illetve az arab világban. Azt is látni kell, hogy az UEFA a lengyel–ukrán, míg a FIFA a dél-afrikai rendezéssel bebizonyította, hogy el merik vinni olyan helyre is az eseményt, ahol korábban nem volt elképzelhető.”
A korrupciós botránnyal kapcsolatban megjegyezte, hiba lenne általánosítani, nem szabad azt gondolni, hogy a FIFA-ban csak megvesztegethető emberek vannak. Ezt ugyanúgy társadalmi problémának tartja, mint a stadionokban megjelenő erőszakot vagy a rasszizmust. Amit viszont kizárólag a futball saját problémájának tart, az a fogadási csalások kérdésköre. Ezzel kapcsolatban elárulta, az UEFA-nak kilencmillió eurójába került a figyelőrendszer kiépítése, amelynek köszönhetően sejti, hogy mi történik egyes találkozók kapcsán, de nincs konkrét bizonyíték, így tehetetlenek az ügyben. Éppen ezért szoros és összehangolt együttműködést szorgalmaz a tagországok rendőrségeivel.
A sajtótájékoztatón szóba kerültek a bírói tévedések, s az ezzel kapcsolatos esetleges technikai újítások, név szerint említve Maruzsi László találmányát. Platini kijelentette, ő semmilyen formában nem támogatja a technika bevezetését, mert szerinte a futballnak humánusnak kell maradnia. Sokkal inkább azt látja követendőnek, amit az UEFA már a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is alkalmaz, azaz öt bíró figyelje a pályán történő eseményeket.
(mlsz.hu, MTI)