Városrészek, települések, mentő, kórház több órára maradt telefon és internet nélkül, csaknem tízmillió forint a kár, a pontos összeget szakértő vizsgálja. A rendőrök már a második eset után nyomozócsoportot hoztak létre, figyelték a környéket éjjel-nappal. A banda úgy bukott le, hogy decemberben a becefai szőlőhegyen hatalmas tüzet raktak, égették a vezetékekről a műanyag borítást, színesfémként akarták pár ezer forintért eladni. A helyi körzeti megbízott talált rájuk, kikérdezte őket, ekkor már tudta, hogy ők az elkövetők, de nem volt elég bizonyíték ellenük. Néhány nap múlva azonban lett. A nyomozók több szakértői véleményt, tanúvallomást és nyomazonosítást szereztek be, így sikerült végül őrizetbe venni a banda mind az öt tagját. Vasárnap előzetes letartóztatásba helyezte őket a bíróság, ellenük többrendbeli lopás miatt indult büntetőeljárás.
(police.hu)
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
