Szergej Kirijenko, a Roszatom állami társaság vezetője elmondta, hogy 300 millió dolláros beruházással 2011-ben megkezdik a közös uránkitermelést is. A Dornod-Uran cég geológiai felderítéssel is foglalkozik majd, és a felek további pénzeszközöket szándékoznak befektetni.
A másik jelentős kérdés az Ulánbátor vasút alaptőkéjének emelése volt, s a felek megállapodtak, hogy egyenlő részben, összesen 250 millió dollárral megemelik az alaptőkét, továbbá abban, hogy hamarosan kormányközi dokumentumot írnak alá a Mongóliából érkező teherszállítmányok oroszországi tranzitjáról. A felek ezenkívül tavasztól új, a fővonalhoz csatlakozó ágak építését tervezik, elsősorban a mongóliai nyersanyaglelőhelyek felé. Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország a vasútvállalat alaptőke-emeléséből rá jutó részt gyorsított eljárásban átutalja a mongol fél hozzájárulásától függetlenül.
Megállapodást írtak alá arról is, hogy Mongólia rendezi az Oroszországgal szemben fennálló pénzügyi kötelezettségeit. Ulánbátor 172 millió dollárral tartozott, ebből 97,8 milliót már kifizetett. Alekszej Kudrin pénzügyminiszter elmondta: Moszkva 125 millió dolláros hitel folyósításának lehetőségét vizsgálja. Oroszország 375 millió dollárt ad a mongóliai szarvasmarha-állomány beoltására, hogy lehetővé váljon az orosz import növelése – mondta el Putyin.
Batbold azt hangsúlyozta újságírók előtt, hogy országa jelentős engedményeket tett Oroszországnak, például a széles nyomtávú vasút kérdésében, s hogy válaszlépéseket remél az orosz féltől. „Mongol részről a kormány és az üzleti élet Mongólia hasznát szolgáló, konkrét lépéseket vár, elsősorban a kereskedelem liberalizálása területén” – mondta. Emlékeztetett rá, hogy a kilencvenes években Mongólia számos hagyományos termékéből sokat exportáltak Oroszországba, de ez mostanra gyakorlatilag megszűnt az orosz vámtarifák miatt. Hozzátette: a stratégiai partnerség jegyében munkacsoportot hoznak létre a szabad kereskedelemről szóló megállapodás kidolgozására, amely lehetővé teszi majd az Oroszországba irányuló mongol export növelését.
Elhangzott, hogy a felek megvitatták a haditechnikai együttműködés kérdéseit is, illetve hogy Mongólia saját fegyverzetének korszerűsítése mellett orosz légvédelmi eszközök importját mérlegeli. Batbold miniszterelnökként első ízben jár Moszkvában, de itt tanult a Nemzetközi Kapcsolatok Főiskoláján (MGIMO), majd korábbi funkcióiban, így külügy- és kereskedelmi miniszterként is volt már Moszkvában. Az árucsere-forgalom 2008-ban a Szovjetunió széthullása után első ízben elérte az egymilliárd dollárt, 2009-ben a válság következtében 833 millióra esett vissza, de már növekedésnek indult, s év végére újra eléri a válság előtti szintet. A nagy mongóliai projektek iránt érdeklődést mutatnak a legnagyobb orosz konszernek is.
(MTI)
Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
