A vadász elmondása szerint eladáshoz készítette elő a fegyvereit, egy golyós és három sörétes puskát, és eközben sült el az egyik sörétes fegyver – tájékoztatott Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A lövedék keresztülhaladt a vadász lakásának bejárati ajtaján, a lépcsőházon, majd a szemközti szomszéd lakásának bejárati ajtaján, s végül a sörétek a fürdőszoba kitárt ajtajában álltak meg.
A Nyugat.hu internetes portál értesülése szerint az említett lakásban egy huszonéves szombathelyi fiatalember a számítógépe előtt ült. Ha a fürdőszoba ajtaja nincs nyitva, őt találják fejmagasságban a lövedékek. Kazmar Enikő ezzel kapcsolatban annyit közölt: a lakásban valóban otthon tartózkodtak, de személyi sérülés szerencsére nem történt.
Elmondása szerint a vadász az egyik fegyveren „ürítő mozdulatot” hajtott végre, ekkor dördült el a lövés. A szóvivő tájékoztatása szerint a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűntette miatt büntetőeljárást indított, a fegyvereket lefoglalta.
(MTI)
"Minden rendes országban van" – A vagyonadó bevezetése mellett kardoskodott Bod Péter Ákos















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!