Prostitúcióra is kényszerítették kiskorú rabszolgáikat

Több mint tíz hátrányos helyzetű fiatalt tartott fogva és kényszerített bűncselekmények elkövetésére, illetve prostitúcióra egy bűnbanda Berhidán; a négy gyanúsított előzetes letartóztatásban van – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.

MNO
2010. 12. 14. 18:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három férfi és egy nő – a nyomozás jelenlegi állása szerint – 2005 óta kényszerített csalásra, zsarolásra és üzletszerű kéjelgésre kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatalokat. Az egymással rokonságban lévő elkövetők különböző ígéretekkel magukhoz édesgették a fiatalokat, s közülük több kiskorú lányt a ház körüli alantas munkák elvégzésére és prostitúcióra kényszerítettek – közölte a rendőrség.

A fiataloknak megtiltották a ház elhagyását, a család ingatlanának hátsó melléképületében kellett élniük. A megyei nyomozó hatóság közleménye szerint a bűnbanda hiteleket vett fel, és telefonokat vásárolt a sértettek nevére, okirataikkal a közüzemi szolgáltatások számláit is átíratták a nevükre, illetve felélték a részükre folyósított szociális juttatásokat.

A rendőrség üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást. A gyanú szerint csalás, zsarolás, kényszerítés, kerítés, kitartottság és személyi szabadság megsértése írható a számlájukra. A házkutatások alkalmával lefoglalt bizonyítékok – szerződések, műszaki cikkek, személygépkocsi, feljegyzések – alátámasztják a fiatalok vallomásait; a rendőrség további sértetteket valószínűsít – olvasható a közleményben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.