Az ország legnagyobb repülőterén, a frankfurtin novemberben már sorban az ötödik hónapja haladta meg az ötmillió főt a havi utasforgalom, a gazdasági konjunktúra fokmérőjének tartott teherforgalom pedig történelmi csúcsra, 206 085 tonnára emelkedett októberben. Ez 16 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest, a január és október közti időszakot együttvéve azonban még nagyobb, több mint 25 százalékos a növekedés 2009 azonos időszakához képest.
Az eddigi adatok alapján az ágazat eredménye nem csupán a tavalyit haladhatja meg, hanem a 2008-ban elmélyült világméretű válság előtti csúcsévekben elért teljesítményt is. A gyors ütemű bővülést jól jelzi, hogy a frankfurti reptér már alig bírja a forgalmat, ezért új kifutópálya építésébe kellett kezdeni, rohamtempóban – írta vasárnap megjelent új számában a Focus.
(MTI)
Wimbledon: Sokat hibázott a világelső, Sinner után Szabalenka is megmenekült
