Rendszeresek lesznek a stressztesztek

A jövőben rendszeresek lesznek Európában a banki stressztesztek, mert ezek az egész bankrendszer számára hasznosak – fejtette ki a hétvégén Madridban egy nemzetközi pénzügyi konferencián az Európai Központi Bank (EKB) elnöke.

MNO
2010. 12. 11. 15:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A stressztesztek nagyon hasznos eszközök. Nagyon fontos, hogy rendszeresen legyenek ilyen próbák” – szögezte le Jean-Claude Trichet. Előzőleg már az Európai Unió pénzügyminiszterei is egyetértettek abban, hogy rendszeresen stabilitási próbának kell alávetni a bankokat, nemcsak az állóképesség felmérése miatt, hanem azért is, hogy a megmérettetés, illetve az átláthatóság révén helyreálljon a bizalom az ágazat iránt. A következő menet jövő februárban várható, és a tervek szerint egy kicsit módosítanak majd a tesztek kritériumain, miután az idén nyáron első ízben elvégzett próbát többen bírálattal illeték, kétségbe vonva azok szigorúságát. Jó példa erre, hogy az ír válságért jórészt felelős két vezető bank, a Bank of Ireland és az Allied Irish Bank júliusban könnyedén átment a vizsgán, hogy aztán néhány hónap múlva „megpumpolja” az államot a csőd elkerülése végett.

A nyári stresszteszten 91 európai bankot vizsgáltak, és ezek nagy többsége ellenállónak bizonyult a válságjelenségekkel szemben, mindössze 7 banknak nem sikerült teljesítenie a követelményeket. A két vizsgált magyar bank, az OTP Bank és az FHB Jelzálogbank magasan az elvárt szint felett teljesített.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.