Százmilliós büntetésnél tart az Édesnégyes

Összesen már százmillió forint büntetésnél tart a TV2 az Édesnégyes című műsorával kapcsolatban, annak sorozatos törvénysértései miatt – közölte a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön.

MNO
2010. 12. 16. 16:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legutóbb a Médiatanács szerdai határozatában 25 millió forint büntetést állapított meg. Még novemberben 19 millió, múlt heti döntésükben pedig 56 millió forint fizetésére kötelezte a csatornát a gyermekek védelme érdekében. A három büntetést összeadva már százmillió forintot kell fizetnie a csatornának a csupán néhány hónapot megélt műsor miatt, amely a hatóság szerint rendszeresen megsértette a médiatörvény gyermekek védelmében hozott jogszabályait.

Kifejtették: a szóbeli és fizikai agresszió, amit a közönségmérések szerint alkalmanként több mint ötvenezer négy és tizenhét év közötti gyermek látott rendszeresen, súlyosan károsíthatta a gyermekek pszichológiai fejlődését. A tanács közleményében arra is felhívta a műsorszolgáltatók figyelmét, hogy az új médiatörvény elfogadása után a hasonló esetek elkerülése érdekében előzetesen iránymutatás kérhető. Az NMHH még szeptemberen indított vizsgálatot a TV2-vel szemben a csatorna Édesnégyes című, akkoriban hétköznap 19 órai kezdettel futó műsorával kapcsolatban.

Akkor azt írták, számos nézői panasz érkezett hozzájuk a műsor egyes epizódjaira vonatkozóan, amelyek „elsősorban a műsorban elhangzó trágár kifejezéseket panaszolják, illetve azt, hogy a jelenetek folyamatosan és közvetlen módon utalnak a szexualitásra”. Panasz érkezett arra is, hogy a kereskedelmi csatorna a műsort tizenkét éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlottnak sorolta be. A műsort továbbá olyan idősávban – 19 órától – sugározta a TV2, amikor még rengeteg gyerek ült a képernyő előtt – emelte ki a hatóság közleménye.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.