Tihanyi Örs: Ahhoz, hogy az ország visszataláljon arra az útra, amelyről a lakói húsz évvel ezelőtt álmodtak, azokat a szokatlannak tűnő kormányzati módszereket is ki kell próbálni, amelyek erőteljes ellenállást fejtenek ki a kontinens nyugati részén, illetve a hazai balliberális elitben. Más választás nincs is, miután az elmúlt évek gazdaságpolitikája csődöt mondott. Közben arról sem szabad elfeledkezni, hogy az Orbán-kormány tagjainak, akik ma mindezt végrehajtják, egyszer ugyanúgy el kell majd számolniuk az emberek előtt, ahogyan mindezt a korábbi hatalomgyakorlók sem kerülhették el. Rájuk is vonatkozik, hogy csupán akkor vonulhatnak le emelt fővel a történelem színpadáról, ha az általuk átszervezett Magyar Köztársaság szerethetőbb, élhetőbb ország lesz, mint amilyen az eddigi volt. Ezért sincs tehát igaza azoknak, aki a magyarországi demokrácia végóráiról beszélnek.
(Magyar Nemzet, 2010. december 13.)
Elutasítják a magyarok a kéretlen LMBTQ-érzékenyítést
