Több mint ezermilliárd forintot szedett be a VP

A Vám- és Pénzügyőrség (VP) idén január-novemberben 1084,8 milliárd forintot szedett be, amely a központi költségvetés addigi bevételeinek 14,94 százalékát adta.

MNO
2010. 12. 16. 12:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly ugyanebben az időszakban 1109,2 milliárd forint volt a VP bevétele, ezzel a központi költségvetés tavalyi első tizenegy havi bevételének 15,29 százalékát teljesítette – mondta Béndek József altábornagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a VP integrációjáról elmondta, hogy azt az idő rövidsége ellenére sikerült jól előkészíteni. Kifejtette: a VP több mint 7200 fős állományából körülbelül 500 kollégájuk választja majd a korai nyugdíjazást, ez nemcsak létszámban, hanem tudásban is nagy veszteséget jelent a szervezetnek. Hozzátette: további 200 betöltetlen álláshely van a szervezetben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.