Tovább fogyatkozik az LMP választmánya

Januártól kilép az LMP választmányából Sallai R. Benedek – erősítette meg az MTI keddi értesülését az érintett. Sallai R. Benedek januárig ellátja a választmányi feladatait, de utána egy időre hátrébb lépve pihenni szeretne.• „Elharapózó bandaháború” az LMP-ben?

MNO
2010. 12. 14. 19:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A választmányi szóvivő azt mondta, hogy gyakorlatilag a párt megalakulása óta részt vesz annak munkájában, két éve tölt be tisztséget az országos választmányban, és ennél több időt egyedül Schiffer András töltött a pártvezetésben.

Kijelentette, annak érdekében, hogy a 2014-es választásokon, illetve az azokat megelőző kampányban hasznos munkát tudjon végezni a párt tagjaként, szüksége van pihenésre. Hozzátette, véleménye szerint az LMP történetében a 2014-es parlamenti választás lesz a valódi sorsfordító. Úgy fogalmazott, hogy idén az országgyűlési választásokon a politikai hátszél volt olyan, ami akár érdemi kampány nélkül is bejuttathatta volna a parlamentbe az LMP-t, annak ellenére, hogy viszonylag kevesen ismerték őket.

Sallai R. Benedek szerint viszont 2014-ben dől el, hogy hosszú távon is politikai tényező lesz-e az ökopolitikai alternatíva Magyarországon, amelynek képviselői akár arra is alkalmasak, hogy az országot magabiztosan vezessék, vagy csak „egy múló emlék maradunk az ország történetében”.

Az MTI kérdésére azt mondta, hogy addig viszont nagyon nagy kihívások előtt áll az LMP, mert a párt struktúrája rendszerezetlen, és a belső szerkezet is sok megoldásra váró problémát vet fel. Megerősítette az MTI értesülését: viták vannak, de mint mondta: „ezek építőek, és a viták nem kell, hogy konfliktusok is legyenek”. Saját hátralépéséről azt mondta, hogy fajsúlyosan képviselt egy politikai véleményt, és a párt vidéki tagjainak ugyanúgy engedniük kell néhány dologból, ahogy a párt urbánus gondolkodású képviselőinek is, de az alapértékekben mindannyian továbbra is egyeznek és egyetértenek.

Megjegyezte, hogy az LMP szerkezete teljesen más, mint a többi párté, mert nincsenek erős, egyszemélyi vezetők, és nincsenek fajsúlyos hangadók, akik közül hárman-négyen határoznák meg a párt irányvonalát, így a személycsere könnyebben megy, és a párt megújulási készsége is jelentősebb. Kijelentette, hogy a tagság bevonásával elkezdődött a politikai stratégiaalkotás, ami eldönti, hogy 2014-ben egy szűk kört megszólítani tudó urbánus értelmiségi párttá válnak, vagy pedig egy olyan középpárttá, ami képes elérni a jelenlegi szavazóin túl a vidéket is. Meglátása szerint az LMP-nek ugyanis sokkal bővebb a valós célcsoportja annál, mint amit az idei tavaszi választásokon meg tudtak szólítani.

Leszögezte, hogy ezzel kapcsolatban viszont sok vitát kell lefolytatniuk, miközben még nem alakult ki szilárd pártstruktúrájuk, „és továbbra is dugig vagyunk olyan lelkes emberekkel, akik két éve folyamatosan ingyen kampányolnak, és pénzüket, idejüket nem kímélve hittek egy pozitív politikai változásban, amit az LMP hozhat”. Közölte, nem szabad megengedni, hogy a viták elmérgesedjenek, ezért többen is vannak, akiknek most egy kicsit hátrébb kell vonulniuk és átengedni ezeket a párbeszédeket azoknak, akik higgadt fejjel, „két év és három kampány fáradtsága nélkül” tudják ezeket lefolytatni.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.