Felszámolás alatt lévő kórházból és külföldről származik az áru – hazudta megyeszerte több helyütt a kalocsai kórházból ellopott műszerek árusítása során a szerdán elfogott kalocsai férfi. A kalocsai rendőrkapitányság még novemberben rendelt el nyomozást a kórház főigazgatójának bejelentését követően, nagy értékű műszerlopás miatt, mert két, egyenként több mint kétmilliót érő hordozható defibrillátor, egy igen értékes betegőrző monitor, de több gyógyszeradagoló pumpa és egy lélegeztetőballon is eltűnt a bel- és ideggyógyászati osztályról.
Az ügyben négy olyan ember került a látókörbe, akinek az belgyógyászati osztályon való mozgása gyanús volt. Hármójuk szerepe viszonylag gyorsan tisztázódott. Egy férfi maradt, aki egyébként az egészségügyben dolgozik, ezért aztán belépési engedélyét felmutatva bármikor gond nélkül bemehetett a kalocsai kórházba, jelenléte nem volt szokatlan – osztotta meg a felderítés részleteit a megyei internetes lappal Répási Tamásné. A rendőrség sajtószóvivője elmondta: a kalocsai fiatalembernek jelentős adósságai vannak játékszenvedélye miatt. Az ügy felgöngyölítésében pedig sokat segített az is, hogy nemrég igen alacsony áron, 100 ezer forintért kínálta az egyébként majd’ hárommilliós defibrillátort a férfi valakinek, aki gyanút fogott és szólt a rendőrségnek.
A férfi őszinte, részletekbe menő beismerő vallomást tett. Pontosan elmondta, hogy a kalocsai kórházból ellopott műszereket munkájából adódó ismeretsége révén hol értékesítette. Mint kiderült Baján, Kecskeméten és Cegléden is próbálkozott. Kihallgatásának napján házkutatást is tartottunk nála így végül minden hiányzó berendezés meglett – tette hozzá a sajtószóvivő.
(baon.hu)
Trump a gázai túszok szabadon bocsátását követeli
