Új harangok érkeznek a Mátyás-templomba

Négy új harang érkezik csütörtökön a budavári Mátyás-templom elé Passauból, ahol az elmúlt három hétben áthangolták és megtisztították a templom két régi harangját – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata kedden.

MNO
2010. 12. 14. 19:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új harangokat egy hónapig közszemlére teszik a templom bejárata elé. A passaui Perner cég januárban kezdi meg a harangok beépítését a Mátyás-toronyba. Ennek során új, tölgyfa harangszékeket készítenek, amelyekben a négy nagyobb harang mellett egy-egy elleninga gondoskodik arról, hogy harangozás közben ne terheljék a tornyot a hatalmas tömegek lengése által keltett vízszintes irányú erők.

A régi és új harangok együttes megszólalására 2011 tavaszáig, előreláthatólag húsvétig kell várni. A plébánia 2008-ban nyerte el a Norvég Alap támogatását „A történelmi harangok rekonstrukciója és lengéscsillapító szerkezet elhelyezése a Mátyás-templomban” című pályázatával. A norvég támogatás mellett a projekt megvalósulásához nagyban hozzájárult a budavári önkormányzat, amely átvállalta a pályázati önrészt.

A passaui Rudolf Perner harangöntöde műhelyében három új harang az Úr Krisztus, valamint XII. Piusz és II. János Pál pápa tiszteletére készült: 200, 155, illetve 117 centiméter átmérőjűek, súlyuk 45, 19, illetve 15 mázsa. Ezeken kívül – Rudolf Perner ajándékaként – egy, Szent Margit tiszteletére öntött, 110 kilogrammos kisharang is érkezik az eddigi lélekharang felváltására.

A Mátyás-templom már meglévő két harangját Szent Károly és a Szentháromság tiszteletére szentelték fel. Az 1891-ben öntött Szent Károly harang 180 centiméter átmérőjű, súlya 32 mázsa, míg a templom legrégebbi, 1723-ban öntött Szentháromság harangja 105 centiméter átmérőjű, súlya 8 mázsa.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.