Szeptember 18-án a szolnoki rendőrök elfogták V. Jenő Béla, P. Tamás és K. György helyi lakosokat, akiket azzal gyanúsítanak, hogy két szolnoki szórakozóhely tulajdonosát élet elleni fenyegetéssel védelmi pénz átadására kísérelték meg rávenni. A szökésben lévő negyedik társuk, R. Tibor később került rendőrkézre Budapesten. A négy férfit őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba kerültek – mondta el az első leleplezésről Pásztorné Kovács Ágnes főhadnagy.
Az eljárás során több mint 30 tanú, köztük több sértett került már kihallgatásra. A rendelkezésre álló információk arról szólnak, hogy a szolnoki család tagjai több magánszemélyt és vállalkozót károsítottak meg anyagilag, majd zsaroltak meg életveszélyes fenyegetéssel.
A sajtószóvivő közlése szerint december 8-án a szolnoki rendőrök további két társukat fogták el, és V. Imrét, illetve V. Vencelt szintén zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A két elkövetőt december 10-én szintén előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.
Korábbi bűnözői életmódjukból adódóan már valamennyien ismertek a nyomozó hatóság előtt hasonló erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények elkövetése miatt. Velük szemben már többször folyt büntetőeljárás, és mindannyian büntetett előéletű személyek. A Szolnok megyei rendőr-főkapitányság várja mindazok jelentkezését, akiket ezek a személyek károsítottak meg, és garantálja, hogy adataikat bizalmasan kezeli.
(MTI)
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
