Ahová tudott, betört

Elfogtak egy 29 éves dudari férfit, aki a gyanú szerint több betörést követett el; több mint egy tucat közintézményből és magánlakásból vitt el elektronikai cikkeket és élelmiszert – közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.

MNO
2011. 06. 10. 17:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Frankó Marianna, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kiemelte: a bűncselekmény-sorozat felgöngyölítésére a zirci rendőrőrsön külön nyomozócsoport alakult, a nyomozásba a helyi polgárőröket is bevonták.

Tájékoztatása szerint a héten házkutatást tartottak a munkanélküli férfi lakásán, ahol bűncselekmények elkövetéséből származó, illetve ahhoz használt tárgyakat találtak. A férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki.

A sajtóügyeletes elmondta, hogy nagy erőkkel keresték a betörőt, ám az elmenekült a róla kérdezősködő egyenruhások elől. Végül egy távolsági buszon fogták el a börtönből tavaly ősszel szabadult, többszörösen büntetett előéletű férfit. A gyanúsított ellen többrendbeli lopás miatt indult eljárás, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását. A férfi a kihallgatás során részben beismerő vallomást tett, azt még vizsgálják, hogy voltak-e tettestársai – tette hozzá Frankó Marianna.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.