Azért rúgták ki, mert anya lett?

A Der Spiegel foglalkozik a vállalkozások által a politikai pártoknak juttatott adományokkal. A Die Welt arról tudósít, hogy a németországi Amnesty International vezetőjének kirúgásakor semmibe vették a nő jogait.

2011. 06. 11. 13:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Der Spiegel

A pártok nem érzékelték az elmúlt évek gazdasági válságát. 2008-ban eredményes adományévet zártak, mivel majdnem 15 millió euróra emelkedtek bevételeik. A 2009-es válságévben még jobban jártak, mivel összesen 90 millió eurónyi adományt sikerült összegyűjteniük. Erre is van magyarázat, 2009-ben választási év volt, miként 2002-ben és 2005-ben is. Ennek ellenére meglepő, hogy éppen abban az évben értek el új csúcsot, amikor a gazdaság padlóra került. Különösen a CDU/CSU és FDP kap nagyobb adományokat, mert hagyományosan gazdaságbarát pártoknak számítanak. 2002 és 2011 között a CDU 126 alkalommal kapott 50 000 eurónál nagyobb adományt, az FDP 56-t, amíg a CSU 32-t. Hans Herbert von Arnim alkotmányjogász alapjában problémásnak tartja a pártoknak juttatott nagy adományokat és azt, hogy képviselőknek is lehet pénzt adományozni.

Die Welt

A német Amnesty International élén heves vita robbant ki az ügyvezető Monika Lüke körül, mivel azonnali hatállyal felmentették a munkavégzés alól, aki megdöbbenéssel reagált a hírre és a lépést jogilag tarthatatlannak nevezte. Egyúttal annak a gyanújának adott hangot, hogy felmentésének valódi oka, hogy rövidesen anya lesz. Az elnökség azzal indokolta a lépését, hogy az elmúlt hónapokban fokozatosan megromlott a bizalmi viszony. Lüke visszautasította a történet ilyetén tálalását. „A levelet pontosan a három és fél héttel a lányom születése után kaptam meg, tehát az anyasági védelem időszakában”, írta a 42 esztendős asszony az Amnesty tagjainak. Ebben az időszakban valakinek az elbocsátása, vagy éppen felmentése jogilag tilos. Stefan Kessler az elnökség szóvivőjének szerint a vita nem politikai kérdésekről, hanem szervezeti megoldásokról zajlik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.