Félmilliárdból gazdálkodhat a Diósgyőr

Hozzávetőleg félmilliárd forintos költségvetéssel vág neki a következő bajnoki idénynek a labdarúgó élvonalba az NB II Keleti csoportjának megnyerésével visszajutott Diósgyőr.

MNO
2011. 06. 17. 8:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dudás Hunor, a csapatot működtető sportvállalkozás ügyvezetője a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta, hogy a szakmai célokról csak az átigazolások fényében tud majd beszélni, de az eddig elvégzettekről be tud számolni. „Az első év a romeltakarításról szólt, mivel 200 millió forintos tartozást kellett kiegyenlítenünk. Most előtérbe kerülhet a klubmodell átalakítása: nem titok, hogy nyugati mintát igyekszünk követni” – tette hozzá.

Az ügyvezető arról is beszélt, hogy a vonatkozó törvény hatályba lépését követően a klub átalakította a játékosok szerződéseit, az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás keretében fizeti a futballistákat, azaz a vezetőség „kifehérítette” a kereseteket.

Leisztinger Tamás, az ország leggazdagabb embereinek egyike tavaly nyáron vásárolta meg a klub többségi tulajdonrészét, és bár a csapat az elmúlt idénynek visszafogottabb célokkal vágott neki, végül máris sikerült rögtön visszajutnia az élvonalba. A Cegléd elleni évzárón a bajnokcsapatot kilencezer szurkoló köszöntötte, minden bizonnyal abban a reményben, hogy az első osztályban is megállja helyét az alakulat.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.