Hihetetlen mennyiségű okostelefont adnak el

Egyre nagyobb léptekkel bővül világszerte az okostelefonok piaca.

MNO
2011. 06. 10. 17:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az IDC piackutató pénteken publikált adatai szerint az idén a tavalyihoz képest 55 százalékkal több, 472 millió darab lesz forgalomban ezekből a készülékekből. Négy éven belül számuk megduplázódhat a mostanihoz képest, és megközelíti majd az egymilliárd darabot. Ez egyszersmind azt jelenti, hogy az okostelefonok piaca négyszer olyan gyors ütemben bővül majd, mint a hagyományos mobilkészülékeké.

Az IDC elemzése szerint már a tavalyi év is kivételes növekedést hozott, miután a válságos 2009. évben sokan elhalasztották vásárlásaikat, így 2010-ben felgyülemlett a kereslet. Az okostelefonoknál használt operációs rendszerek között messze az Android áll az élen, csaknem 40 százalékos piaci részesedéssel, a második a BlackBerry mintegy 15 százalékkal, a harmadik az iOS 15,7 százalékkal.

A következő években – 2015-ig – a helyezések nem fognak változni, de az Android 45,4 százalékra növeli részesedését, miközben a BlackBerryé 13,7 százalékra csökken, az iOS-é 15 százalék körül stabilizálódik, a Symbiané a jelenlegi 20 százalékról 0,2 százalékra csökken, a Windowsé 5,5 százalékról 20 százalék fölé növekszik az IDC szerint.

A mobilkészülékek forgalma – beleértve az okostelefonokat is – tavaly már meghaladta az egymilliárdot.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.